A minap a Writers Write amerikai, írással foglalkozó csoportba felkerült egy vendégíró, Ainsley Lawrence cikke arról, hogy az írók (és más kreatív alkotók) számára miért elengedhetetlenül fontos az önmagukról való gondoskodás (vagyis angolul self-care) tudatos gyakorlása a mindennapok során. Bár semmi egetrengetően új, vagy nagy horderejű dolog nem volt a cikkben, mégis hihetetlenül jól esett olvasni, jó pillanatban talált meg épp ez a poszt. Ami egyébként –, mint utólag kiderült, amikor tudatosan próbáltam megkeresni… – több nappal korábbi volt, nem is tudom, miért épp most dobta fel a hírfolyamom.Lényeg a lényeg, hogy az első gondolatom az volt, le szeretném fordítani a cikket. A második pedig az (miután elkezdtem a nyers fordítást), hogy mégis inkább recenziót írok róla, mert abba könnyebb beleszőni a saját gondolataimat is a téma kapcsán.
Először is, nehéz magyarul megfogalmazni, hogy mi is az a self-care. A legjobb definíció, amivel én személy szerint eddig találkoztam ez volt: „én-rutin” (The Happiness Blog, 2019). Vagyis az önmagunkra való tudatos odafigyelés mindennapi gyakorlása. Persze számtalan, ennél sokkal tudományosabb fordítása és meghatározása is van akár angolul, akár magyarul ennek a fogalomnak.
Az utóbbi években ugyanis divattá vált a téma, ami szerintem szerencsés fordulat, és emiatt a szakirodalom is egyre többet foglalkozik vele. Elismerem, a napi rohanás közben, a mindenféle apró-cseprő muszáj-dolog időnyomása alatt borzasztó nehéz igenis megállni és magunkra fordítani egy kis időt. Főleg olyan napokon, amikor még azt is nehéz megoldani, hogy a tíz órásra nyúlt munkaidőt (ami után rohanhatsz még hat dolgot elintézni mielőtt bezár a bank/posta/bolt…) legalább kétszer öt percre megszakítsa az ember, amíg egy kávét vagy egy szendvicset az asztalához visz. Nekem például borzasztó nehéz volt megtanulnom, hogy igenis minden nap megérdemlem az ebédszünetemet, (amit NEM a gép mellett töltök el) és azt, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül megihassam a kávémat munkaidőben, szintén nem a gépem mellett.
Persze ehhez hasonló, apró dolgokból ezer másikat lehetne még sorolni.
Amire ki szeretnék lyukadni, hogy úgy gondolom, önmagadra időt fordítani és időnként bizonyos dolgokat megtenni, megengedni magadnak pusztán azért, mert feltöltődsz tőle, nem önző dolog. Néha kizárni a világot, megállni és csak saját magaddal törődni igenis fontos.
Szóval én örülök, hogy napjainkban kezd egyfajta kultusza lenni a mindfulness gyakorlatoknak, a jógának, a meditációknak, a vegánságnak és ezer más olyan dolognak, ami segíthet a fókuszt befelé, önmagunkra irányítani. Remélem, hogy idővel természetessé válik majd az a szemlélet, hogy igenis szabad megállni, szabad kilépni a rohanásból és magunkra figyelni. A módszer lényegében már mindegy, csak neked testhezálló legyen, hozzád idomuljon. Rólad szóljon. 🙂
És akkor visszakanyarodva Ainsley Lawrence cikkéhez és ahhoz, hogy miért különösen fontos íróként az én-rutin. ^.^
Ahogy arra a cikk már a felvezetésben rámutat, olyan helyzetekben, amikor valakinek a munkája során rengeteg kreativitásra van szüksége, kritikus fontosságú, hogy felismerje a saját szükségleteit és gondoskodjon is ezeknek a szükségleteknek a kielégüléséről. Máskülönben sorra fognak megjelenni az olyan negatív hatások, mint a fizikai és mentális kiégés, az állandósult negatív stressz, valamint az ebből fakadó egészségi problémák. Bár Lawrence a témát egy szabadúszó író szemszögéből közelíti meg, aki a megélhetésért ír, úgy gondolom, ugyanezek a negatív hatások felbukkannak nálunk, még nem publikáló írópalántáknál is, ha nem figyelünk magunkra. Később pedig, ha egyszer valaki publikálni kezd úgy sejtem, csak még „nyomasztóbbá” válhat a helyzet az időnyomás, az olvasói elvárások és remények, na meg ezer más dolog miatt.
Lawrence egyébként öt fontos sarokpontot emel ki a cikkében, amelyek remekül rámutatnak, hogyan tudja egy író megőrizni a lelkesedését és megelőzni az, hogy a belső tartalékai kimerüljenek. Legyen szó akár szellemi, akár kreatív tartalékokról.
1. Fókuszálj a pozitív dolgokra!
Bár a cikk írója kifejezetten egy gondolatra fűzi fel a saját pozitív gondolatait (lényegében arra, hogy a munkád egyben a szenvedélyed is, ha író vagy), amatőrként is nagyon hasznos tanács, hogy érdemes a pozitív dolgokra összepontosítani.
Vegyünk egy egyszerű példát: beküldtél egy novellát egy pályázatra, de nem sikerült a nyertes művek közé jutnod. Megélheted a dolgot teljes kudarcként és teljesen elkeseredhetsz. Vagy örülhetsz annak, hogy befejezted a novellát, amit remélhetőleg élvezettel írtál. Ha még visszajelzést is kapsz a pályázat révén, még jobb, de ha nem, akkor is írtál, gyakoroltál és élvezted a folyamatot.
Ugye máris mennyire más keretbe és megvilágításba kerül ugyanaz az esemény?
2. Találd meg a saját ritmusodat!
Ez egy trükkös kérdés, hiszen Lawrence két dolgot is belesűrít egyetlen gondolatba, amit én lehet hogy inkább szétszednék. Amiről ő beszél a saját ritmus, avagy saját áramlás megtalálása alatt, az ugyanis egyfelől az írói rutin kialakítása, másfelől pedig a saját hang megtalálása.
Az előbbi alatt főleg a hatékonyságot érti, amit nekem nem feltétlenül jutott volna eszembe ehhez a témához csapni, de kétségtelenül van igazság abban, hogy ha ki tudod alakítani azt a rutint, amikor és ahogyan hatékonyan írsz… Az sokat segít. 🙂 Főleg a felesleges stressz csökkentésében és abban, hogy haladjanak a történeteid.
A másik, a saját hang megtalálása. Vagyis abban a témában és abban a stílusban írj, ami számodra örömet okoz, amin keresztül meg tudod élni a flow élményt, a teljes elmerülést az írás során. Engem igazán ez a gondolat fogott meg, ez az, amivel Lawrence cikkében a leginkább azonosulni tudtam. Kísérletezni a különböző műfajokkal, stílusokkal persze hasznos és jó dolog, de ha mindig másokat próbálsz utánozni (akiket mondjuk sikeresnek, vagy remek írónak tartasz) talán soha nem lesz lehetőséged megélni azt a valódi elmerülést, amit akkor tapasztalhatnál meg, ha egyszerűen csak követnéd a saját ösztöneidet és témáidat.
3. Bízz magadban!
Elsőre úgy tűnhet, ez a gondolat az előző pont folytatása, de valójában inkább arról van szó, hogy íróként muszáj megtanulni kikapcsolni a belső cenzort. El kell fogadni, hogy valószínűleg soha nem fogod tökéletesnek érezni azt, amit alkotsz, mindig lesznek olyan pillanatok, amikor egy picike hang (a kétség, a belső félelmeid, a korábbi rossz tapasztalatok, a maximalizmusod vagy bármi más) azt fogja súgni a fejedben, hogy amit csinálsz az nem (elég) jó. Ha még ráadásul arra is hajlamos vagy, hogy már a nyers kézirat írása közben szerkesztő üzemmódba kapcsolj és folyamatosan egy-egy mondatnál leragadva újra meg újra átírj részeket, akkor különösen fontos megtanulnod elengedni ezeket az elvárásokat. Egy konkrét mondatot idézve Lawrence cikkéből: „Ha túl kritikus viszonyt ápolsz a saját kreatív hangoddal az hajlamossá tesz, hogy minden mondatba beleköss és minden leírt gondolatot megkérdőjelezz, amivel végső soron megfojtod a saját kreativitásodat, mielőtt esélye lenne igazán megszületni.”
Meg kell tehát tanulnod megbízni magadban és a történeteidben. El kell hinned, hogy kreatív alkotó vagy és annak a történetnek/cikknek, amit írsz magától értetődően van létjogosultsága. Méghozzá pont úgy, ahogy Te megírod.
4. Ismerd fel a stresszt!
Tulajdonképpen ez a másik pontja a cikknek, amivel én magam nem igazán értek egyet, bár magát a stressz felismerését valóban hasznosnak tartom. Lawrence azonban lényegében letudja a dolgot azzal, hogy használj illóolajokat, ha úgy érzed, hogy stresszes vagy, különösen levendulát. Lévén én például pont ki nem állhatom a levendulát, alighanem ezért se tetszik, hogy ennyivel „le akarja tudni” a cikk ezt a pontot.
De eltekintve az illattól; igen, az illóolaj használta akár egy megoldási forma is lehet a stressz ellen. De ugyanígy lehet megoldás az is, ha elmész egy rövid sétára és kiszellőzteted a fejedet, teát iszol, beraksz valami megnyugtató zenét, veszel egy forró fürdőt vagy meditálsz. A sort a végtelenségig lehetne folytatni. A lényeg, hogy ismerd fel, ha a nyomás túl nagy (például egy közeledő határidő miatt) és a stressz, ami rád nehezedik már nem motiváló, pozitív stressz.
Azon túl pedig, hogy felismered a stresszt, érdemes azt is fokozatosan megtalálnod és kitapasztalnod, hogy mi az, ami ilyenkor segít lazítani. Elvégre az önmagadról való gondoskodás és az én-rutin szempontjából ez a legfontosabb. Foglalkozni magaddal, megismerni a saját öntudatlan jelzéseidet és időt szánni a lazításra, a feltöltődésre.
5. Figyelj oda a tested jelzéseire!
Az alkotási folyamat sajnos sokunknál együtt jár azzal, hogy könnyen elveszünk a saját világunkban, különösen akkor, ha épp elsodor a történetünk. Fontos tehát, hogy megtanulj igenis odafigyelni az olyan dolgokra, mint a rendszeres étkezés, folyadék bevitel, testmozgás és alvás.
Persze amikor az ember lendületben van, nem akar kizökkenni. Ez teljesen érthető, ugyanakkor nem tudod hónapokig szögre akasztani az egészségedet. Fontos, hogy odafigyelj arra, hogy még amikor az írás teljesen elsodor, akkor is időben felismerd a tested jelzéseit és odafigyelj az olyan „alap” dolgokra, mint az evés, a folyadék bevitel, a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás és a testmozgás.
Vagy legalább próbálj meg arról gondoskodni, hogy legyen melletted valaki, aki elfogadja, hogy néha eltűnsz a valóságból és gondol ezekre a dolgokra helyetted. ;P Néha az is sokat számít, ha van melletted egy partner, aki odatesz a kezedhez ebédidőben egy szendvicset, vagy egy barát, aki felugrik hozzád és „elrángat” egy rövid sétára. De a legjobb azért mégiscsak az, ha idővel kialakítasz egy rutint, aminek segítségével te magad tudsz (akár „automatikusan”) ezekről a dolgokról gondoskodni. Mégiscsak az fog a legjobban illeszkedni a saját ritmusodhoz. 🙂
Egy másik dolog, amit Lawrence ehhez a ponthoz sorol és nekem eddig eszembe se jutott, hogy milyen fontos az önbizalmad szempontjából a külső. Főleg, ha otthon(ról) dolgozol és bizonyos időszakokban nem találkozol emberekkel. Törődni magaddal akkor is, ha senki se látja… Fontos. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem például a legrosszabb napjaimon őrült sokat tud segíteni, ha csinosan felöltözök, még akkor is, ha nem megyek sehová, csak otthon teszek-veszek.
