Nem csoda, hogy az áprilisi témánk is részben erre való reflektálás lett, bár igazából csak részben, kicsit távolabb helyeztük a témától a fókuszt. A két konkrét kérdés ugyanis, amit ebben a hónapban a körblogolásunk során körbejártunk így hangzik: Téged, mint írót mennyire inspirálnak a világ aktuális dolgai, történései? Szívesen építed be ezeket a történeteidbe?Lássuk csak… 😏
Én és a Valóság – főleg, amikor írok
Amikor elkezdtem összeszedni a gondolataimat a téma kapcsán, első nekifutásra azonnal rávágtam magamban az egyértelmű választ: „Persze, hogy inspirál a világ.” Aztán kicsit mélyebben a kérdések mögé néztem, hogy azt is meg tudjam válaszolni (leginkább magamnak), hogyan is inspirálódok, mert szerintem ez egy hihetetlenül érdekes téma, amivel… Igazából még soha nem foglalkoztam. Az biztos, hogy nem egyszerűen meghallok vagy elolvasok valamit és ha az megmozgat esetleg megtetszik, akkor felhasználom egy történethez. Néhány embertől hallottam már hasonló sztorit: elolvassák a napi híreket, vagy belefutnak egy érdekes cikkbe/témába a neten és puff, pár napon belül van egy novellájuk. Egy kicsit szinte irigylem az ilyen embereket, jó lehet ilyen könnyen inspirációt meríteni a világból. Nálam sajnos(?) ez a fajta inspirálódás sosem működött, valószínűleg részben amiatt, hogy nagyon erősen megszűröm, milyen témákkal akarok találkozni a mindennapok során.
Az információ korában nagyon nagy felelősségünk van szerintem abban, hogy miről és mennyit tudunk. Engem általában gazdasági oldalak, befektetési és HR témákkal foglalkozó blogok, olykor ezoterikus oldalak, na meg az utóbbi években pszichológiai cikkek fognak meg, ilyen témákkal találkozok a beállított szűrőimnek hála. Természetesen ezek a cikkek is rengeteg inspirációt adnak. A legpontosabban talán úgy lehet megközelíteni a dolgot, hogy ezek a cikkek hatnak arra, ahogyan a világot látom, amit észreveszek a körülöttem zajló eseményekből. Aztán mindez szépen kihat arra is, ahogyan és amiről írok. Részben.
Persze azt is biztosra veszem, hogy ha naphosszat cuki és/vagy meghökkentő (esetenként egyenesen hatásvadász) anekdotákat és városi legendákat posztoló oldalakat olvasgatnék, valószínűleg egészen másról, és főleg egészen másként írnék. Félre ne értsetek, semmi gond az ilyen oldalakkal (ha az ember helyén tudja kezelni a tartalmukat). Sőt, be kell vallanom, az ilyen történetek kapcsán – ha véletlenül összetalálkozom velük – nekem is gyakran eszembe jut, hogy „Hű, milyen jó kis novella lehetne ebből, mondjuk ha kicsit megcsavarva elvisszük fantasy irányba.”
Aktualitások az írásban (most épp a koronavírus-helyzet)
Ahogy említettem korábban, a havi témánkra nagy hatással volt a koronavírus miatt kialakult helyzet. Persze ez most egy extrém szituáció, amikor a valóság nem kopogtat, hogy bejönne, hanem ajtóstól ront a házba. A COVID-19 hatása játszi könnyedséggel átível a generációk és államok közti határokon és mindenkit érint, még ha valaki nagyon akarja, valószínűleg akkor sem tudja maximálisan elkerülni, hogy valamit halljon, tudjon a szituról. Arról nem is beszélve, hogy ez most pont az a helyzet, amiben valamilyen szinten mindenki személyesen érintett. Lehet, hogy ez az érintettség átvitt értelemben jelenik meg, esetleg tök marginális a hétköznapok során, de az is lehet, hogy óriási és drasztikus. Tök mindegy. Valamilyen szinten érintettek vagyunk mind és beszélgetünk másokkal, akik ugyanígy érintettek, akiknek meg van a saját véleményük, tapasztalatuk és történetük ugyanarról a közös témáról.
Szóval szerintem teljesen érthető és rendben lévő dolog, hogy a művészetek is mind-mind reagálnak és reflektálnak a szitura. Igazából pár éve valószínűleg a számat húztam volna és nem kevés ítélkezéssel morogtam volna egész nap amiatt, hogy na tessék, megjött a sok Paprikajancsi, aki most próbál a divattémába belekapaszkodva porondra lépni. Szerencsére az utóbbi évben azért egy kicsit benőtt már a fejem lágya, hogy ne ennyire fekete-fehér módon szemléljem a világot. Sőt. Szerintem kifejezetten érdekes, ahogyan például különböző művészeti ágak reflektálnak a mindennapokra. A művészeknek is le kell vezetni valahol a feszkót, főleg ha mélyen érinti őket a sok változás, vagy a vészhelyzet.
Például rögtön itt van az Apolló áprilisi száz szavas játékunk. A téma ezúttal a koronavírus eredettörténetének megírása volt, és bár először kifejezetten ódzkodtam a témától (leginkább azért, mert akkor épp a könyökömön jött ki az egész, ráadásul pont olyan periódusban voltam, amikor morbidnak éreztem a témaválasztást), végül nem bántam meg, hogy írtam. Ugyanígy több mini-kihívás és pályázat is arra sarkallt, hogy legalább gondolkodjam arról, mit tudnék a témával kezdeni írás terén, sőt, csak úgy a magam szórakoztatására is elkezdtem egy történetet, amit a karantén inspirált. Valószínűleg azért, mert most épp azokat az érzéseket és gondolatokat könnyű megragadni, amiket például a fizikai elszigeteltség vagy a családom miatt érzett aggódás hív felszínre.
Ahogy korábban írtam, nem szoktam ennyire direkten inspirálódni a valóság aktuális eseményeiből. Számomra az írás inkább a valóságból való kilépés és a valóság feldolgozásának módja – ahogy lényegében bármely művészet, amin keresztül ki tudja az ember fejezni önmagát. Bár engem nem érintettek drasztikusan a koronavírus miatti változások és nem fordult fel fenekestül az életem, azért bőven van mit kiírnom magamból a téma kapcsán. Ugyanakkor teljesen megértem azokat, akik meg pont amiatt nem akarnak ebből a helyzetből ihletet meríteni, mert túl közelinek érzik az egész témát, nyomasztónak találják, hogy még írni is erről írjanak, esetleg simán csak a hócipőjük tele van az egésszel. Kinek ez, kinek az jön most be, főleg egy olyan szélsőséges esetben, mint a jelenlegi. 😊
Vissza kanyarodva a tágabb kérdéshez…
A valóság bennünk csapódik le és áthatja azt ahogyan és amiről írunk. Az, hogy a pillanatnyi események, az aktualitások mennyire hatnak az írásra egyéni ízlés, temperamentum és érdeklődés dolga. Van aki szándékosan igyekszik a világ aktualitásaira reflektálni, van aki épp kerüli a kényesnek vagy divatosnak érzett témákat. Szerintem egyik megközelítés sem rosszabb vagy jobb mint a másik.
Én a magam részéről azt hiszem, nem szoktam direktben inspirálódni az aktualitásokból, leginkább azért, mert minimális mértékben találkozom velük. Ha valami érdekel vagy úgy érzem, hogy fontos, annak persze utána nézek, de akkor is megnézem, honnan és mennyire mélyen engedem be az életembe. Hogy reflektálok-e rá? Ezekre a dolgokra nem. Viszont ha valami olyan mértékben beront az életembe és teret követel, mint ez a mostani szitu… Arra igen, reflektálok. Egyszerűen azért, mert foglalkoztat. Lehet végül nem fogok konkrét koronavírus-karantén történetet kiadni a kezeim közül. Lehet a fiókban marad minden ilyen írásom, lehet be sem lesznek fejezve. Vagy csak majd évek múlva jelenik meg egy-egy elem, érzés és benyomás valahol máshol, valami egészen más formába öntve. De attól még igen, írok, reflektálok a valóságra. Legalábbis most.
Hogy mi lesz, ha a következő „aktualitás” felbukkan? Az majd akkor dől el. 😉 És ez szerintem pont így van jól. 😊
