Ceruzanyomok #8 – Jegyzet a NaNoWriMo margójára

…avagy én magam miért nem szeretem a kampány-írást?

November van, ami írós körökben egyet jelent a NaNoWriMo vagyis a National Novel Writing Month posztok felbukkanásával. Ez az a hónap, amikor mindenki lelkesen beleveti magát a regénye megírásába és legalább annyi fogadalom születik, mint újév éjszakáján. Nem csoda, hogy novemberi témaként a Ceruzanyomok csoportban is a NaNo bukkant fel.

Bevallom, első nekifutásra úgy éreztem, ezt a témát most megint ki fogom hagyni. Bár néhány alkalommal már elhatároztam, hogy én is be fogok kapcsolódni a „nanózásba”, végül mindig máshogy alakult a novemberem és kimaradt az életemből a NaNo. Aztán szembejött velem egy meme facebookon és eszembe jutott, hogy de, egy mód mégis van, hogy írjak a havi témánkban. Egyszerűen csak nem szigorúan a NaNoval kapcsolatos tapasztalataimról fogok írni. 🙂

Miért jó a NaNoWriMo?

Mint említettem, konkrét tapasztalatom nincsen, hiszen eddig nem írtam végig egyetlen NaNoWriMo kihívást sem. Mégis úgy gondolom, remek lehet azok számára ez a kihívás, akiknek motiváló erő a közös írás. Elvégre a NaNo nem csak egy marha jó felület, ahol grafikusan is láthatod a saját haladásodat és a céljaid felé vezető utat, de egyúttal egy remek közösség teremtő kezdeményezés is. Csak elképzelni tudom, mennyire motiváló lehet azok számára ez a hónap, akik szeretnek másokkal együtt haladni és részt venni abban a gyakran pezsgő közösségi életben, ami a NaNot kíséri. Persze közben haladni is kell a történettel, hiszen kőkemény szószám-célok vannak, amiket nap mint nap el kell érni, hogy az ember ne maradjon le.

A NaNo nagy előnye szerintem tulajdonképpen ez; hogy rákényszerít a napi szintű írásra és mellé van egy nagyon profin összerakott felület valamint egy pezsgő közösség, aminek segítségével ösztönöz is arra, hogy együtt haladj másokkal a célod felé. Sok olyan ismerősöm van, akik évek óta nanóznak és ilyenkor novemberben mindig élmény látni a lelkesedésüket és az örömüket. Gyakran el is kap a lendület, hogy elhatározzam, jövőre én is belevágok a nanózásba.

Aztán eljön a november. Én pedig valahogy mégsem érzem a belső sürgetést, hogy belekezdjek a dologba.

Írás a rohanó hétköznapok során

Vonatkoztassunk el a NaNótól! Megfogadandó tanács, hogy ha valaki szeretne professzionális szinten foglalkozni az írással, akkor mindenképp iktassa be az alkotást a hétköznapjaiba. Gyakorolni ugyanis kell. Számomra mindig érdekes jelenség azt látni, hogy más tevékenységek (futás, jóga, meditáció, olvasást, konditerembe járás, főzés, stb.) esetében teljesen magától értetődő az emberek számára, hogy időt kell teremteniük arra, amit szeretnének megcsinálni. Az írás kapcsán mégis rendre azt hallom vissza emberektől, hogy akkor írnak, amikor „idejük van rá”.

Viszont lássuk be, ahogy a gimnáziumi éveket magunk mögött hagyjuk, egyre kevesebb időnk van, ami csak úgy az ölünkbe pottyan és az írásra fordítható. Persze van akinek már a gimnázium alatt is rengeteg tennivalója akad – én szerencsés voltam, egészen az első diplomám megszerzéséig nem sorakoztak előttem halmokban az olyan megoldandó napi feladatok, amik a munkával vagy egy háztartással együtt járnak. Kis túlzással állíthatom, hogy bármikor tudtam írni és írtam is.

Aztán elmúlt az egyetem, dolgozni kezdtem, jöttek a felnőttkor hullámai és hirtelen azon kaptam magamat, hogy tized annyit sem írok, mint régen, egyszerűen azért, mert folyton arra várok, hogy mikor lesz végre időm írni. Szembe kellett néznem a szomorú ténnyel, hogy ha én nem teremtek időt az írásra, akkor nem lesz időm az írásra.

És akkor itt kanyarodjunk is vissza a havi témára, hiszen a NaNo egyik nagy célja, hogy napi szószám célokat rendeljen a havi célhoz (ami nem kisebb feladat, mint megírni egy hónap alatt egy regényt) és így lényegében rákényszerítse a résztvevőket arra, hogy minden nap írjanak valamennyit. Az 50.000 szó/hónap cél eléréséhez ugyanis napi minimum 1.666 szót kell megírni egy hónapon át, amit nagyon nehéz egyetlen hétvége alatt „hozni”, ha az ember hétközben nem írt és lemarad. Szóval lényegében muszáj mindennap írnod, ha tartani akarod a lépést és a kitűzött célokat.

Na már most, nekem ez egyszerűen nem megy. A másik fenntartásom, hogy amikor egyik-másik nanózós ismerős megjegyzi, hogy egész évben nem írt ennyit, akkor mindig felmerül bennem a kérdés; de ha egy hónapig meg tudod oldani, hogy mindennap írj valamennyit, akkor év közben miért nem iktatod be a heti egy-két estét? Nem lehetne megoldani? Persze van az az élethelyzet, amikor a válasz egyértelmű nem lesz és ez is rendben van. Viszont a legtöbb esetben nem erről van szó, egyszerűen olyan ez, mint az újévi fogadalom.

Április tizennegyedikén vagy akár Szeptember másodikán miért nem szoktunk fogadalmat tenni? Vagy minden hónap első napján? Esetleg minden hétfőn? Vagy minden nap? Persze itt nem olyan fogadkozásról beszélek, hogy minden reggel megígérem magamnak, ma írni fogok, aztán történik valami és mégsem írok – ahogy azt előre sejtettem, hiszen ezerszer megtettem már ugyanezt a súlytalan ígéretet reggelente. Sokkal inkább arra gondolok, hogy mindannyiunk számára nyitott a lehetőség, hogy időről időre leüljünk és reális, az életritmusához és az aktuális lehetőségeihez illeszkedő ígéretet tegyen saját magunknak. Olyat, amit meg is tud és meg is akar tartani. Persze az élet ilyenkor is felboríthatja a terveket, simán lehet, hogy nem tudjuk megtartani az ígéretünket. A NaNo alatt is kimaradhat egy-két nap, amit aztán be kell pótolnunk. A hétköznapi ütemtervben is mindig tudunk pótolni.

A kérdés az, hányszor engedjük el a magunknak tett ígéretet? Annyiszor, hogy már nincs is súlya, amikor megteszünk egy újabbat, vagy csak olyankor, amikor tényleg nincs lehetőségünk megtartani azt?

Én lényegében ezért nem NaNózok. En egyetlen, mágikus hónap helyett a mindennapokban teszek magamnak ígéreteket, mert nekem ez jobban bevált. 🙂

Persze beismerem, sokkal egyszerűbb egy fix hónapban szögre akasztani a valóságot esténként/hétvégén és csak írni. Van akit a külső célok motiválnak jobban, mert a magának tett ígéreteket nehezebben tartja meg. Van akit simán megnyugtat, hogy ilyenkor az egész világon sok ezren teszik ugyanezt és így könnyebben mond nemet például barátoknak, családtagoknak akik programot próbálnak szervezni.

Kampány-írás kontra tartós rutin

Zseniális dolognak tartom a NaNoWriMot és nagyon csodálom azokat, akik képesek végigírni csak épp nekem már nem passzol az életritmusomhoz az ilyesmi, túl gyakoriak az ad hoc dolgok a mindennapjaim során, amik miatt óhatatlanul „lemaradnék” és ez számomra sikertelenség élményt és egy negatív spirált jelenet. Szóval számomra másfajta célkitűzés vált be, olyan, ami nem egy adott hónaphoz és ennyire grandiózus célhoz kötött.

Manapság már nem vagyok „kampány-író”. Régebben persze ment a dolog, az egyetem alatt nem volt probléma azzal, hogy minden egyes este csak írjak, főleg azért mert nem én vagyok a szociális élet mintapéldánya. 🙂 Egyetem után terveztem is, hogy fogok írás-maratonokat tartani, aztán mindig elmaradtak. Beleszólt a tervekbe a hétköznapok sodrása, telt az idő, nem írtam. Vártam. Leginkább arra, hogy végre legyen egyben nagyobb mennyiségű szabadidőm.

Aztán egyszerűen fogtam magamat és szemszöget váltottam. Minek várok arra, hogy egyben legyen egy olyan hetem, amikor minden nap tudok írni? Nem fog összejönni – ezerszer belekezdtem, aztán amikor kedden csőtörés volt szerdán meg beesett egy túlóra úszott az egész hetem, hiszen már „úgyis oda a célom, hogy mindennap írjak”. Viszont kicsiben gondolkodva rugalmasabbá válik a rendszer.

Bármikor történhet olyan váratlan dolog, ami borítja a terveket. De nem tartósan. Pont ezért, számomra a novemberi, egy hónapos hajránál sokkal jobban beválik az, hogy minden hónap minden hetén fixen írjak. Így nincs is meg a késztetés, hogy a „na ma nem írtam, akkor már az egész dolgot el is engedhetem” elven ne írjak a következő, előzőtől függetlenül kitűzött napomon. 🙂 Ebbe a rendszerbe ráadásul belefér, hogy amikor több időt tudok felszabadítani, akkor akár mindennap, hajrázva írjak, akár egy NaNo során. Meg az is, hogy vannak hetek, amikor eleve csak egy-két estét jelölök ki írásra. Minden héten meg tudom újítani a fogadalmaimat és a céljaimat, és nem borul az egész hetem/hónapom pár váratlan helyzet miatt.

Szerintem ez a legszebb része a célkitűzéseknek.

Ettől függetlenül csak a miheztartás véget: A NaNoWriMo remek dolog és ha valakinek segít a közösségi élmény az alkotásban, vagy olyan az életritmusa, hogy egy hónapot csak az írásnak tud dedikálni, akkor mindenképp érdemes belefogni. 🙂 Meg akkor is, ha nem vagy hajlamos arra (hozzám hasonlóan), hogy amikor látod, hogy a globális cél nem fog összejönni, akkor nekikeseredj és a kicsi célokat is „elengedd”. ^.^” Egyszer lehet, hogy én is végigírom majd, ki tudja. 🙂 A honlap grafikus elemei és a sok-sok plecsni, amit mindenféle mini-célért és mini-kihívásért lehet kapni mindig is tetszett. 🙂