Azt hiszem, érdemes ott kezdenem a dolgot, hogy már az első pár nap után rájöttem: valószínűleg menthetetlenül ki fogok lógni a csapatból, ugyanis mindenki arról írt a bemutatkozó posztban, hogy nem szereti a leírásokat. Borzasztóan fura volt olvasni mindezt és közben azon agyalni, be merjem-e vallani, hogy én amúgy baromira szeretem és élvezem a leírásokat (írni is és olvasni is), és mindig is úgy éreztem, hogy ez az az eszköz, amivel a legkomfortosabban bánok. Soha nem okozott nehézséget, ha több oldalas leírást kellett készítenem. Épp ellenkezőleg. Krónikus túlíró vagyok és ha elkap egy hangulat vagy megtetszik egy kép, akkor hajlamos vagyok belemerülni abba és brutálisan túlírni a szövegeimet.
Szóval én azzal az elhatározással érkeztem a kurzusra, hogy megtanuljam meghúzni a leírásaimat és pontosabban érezni, hogy amikor szerkesztem a nyers szövegeimet, akkor mi az, amit valóban érdemes megkurtítani és mi az a néhány mondat vagy kép, amit kár lenne kihúzni, mert passzol az adott jelenetbe és frappáns, egyedi. Borzasztóan furcsa érzés volt a másik oldalát megtapasztalni annak az élménynek, amit a párbeszéd kurzuson éltem meg, ahol bezzeg elképzelhetetlennek tartottam, hogy lehet narráció nélkül 2-3 oldalnyi párbeszédet írni. Valószínűleg ez is hozzájárul ahhoz, hogy sem a nagy mennyiségű házi, sem pedig a cikkek nem jelentettek akkora megterhelést, mint pár éve a párbeszéd kurzuson. Meglepő módon még arra is maradt energiám, hogy aktívan részt vegyek a csoportban kialakuló beszélgetésekben, ami a korábbi kurzusokon sosem jött össze.
A leírás kurzus tananyaga nem volt különösebben nehéz. A cikkek könnyen olvashatóak voltak és számomra például sokkal kevesebb újdonságot tartalmaztak, mint a párbeszéd kurzus vagy az NA kurzus tananyaga. Ettől függetlenül persze felbukkantak érdekes témák most is, de számomra sokkal nagyobb hozzáadott értéke volt a csoportban felvetett és megvitatott témáknak. 🙂
A kurzus kulcsmondata is az egyik ilyen poszt alatt „hangzott el”, amikor az oktató, Kozma Réka rámutatott, hogy a leírós szerzők számára gyakran okoz nehézséget, hogy úgy érzik, a leírásokban kell valami hatalmasat alkotniuk, mert ilyenkor jön be a képbe a giccs és a túlírás. Számomra ez a mondat lett az egész kurzus központi gondolata. Egyszerűen helyre tett valamit a fejemben, amivel évek óta küzdöttem. 🙂 Sajnos én pont az az írópalánta vagyok, aki mindig azt érzi, hogy a leírásokban kell „világmegváltót alkotnia” úgyhogy igazán felszabadító volt a rádöbbenés, hogy mennyi problémám ered ebből a tévhitből. Hát még az, amikor a következő hetekben szépen lassan ráeszméltem, hogy ha nem próbálok mindenáron brillírozni, akkor mennyivel könnyebb nem túlírnom az egyes feladatokat. A harmadik héttől arra összpontosítottam, hogy megértsem a házifeladatok gyökerét és azt, hogy mit is gyakoroltatnak, nem arra, hogy mindenáron valami meghökkentő és furmányos csavarral megtoldott feladatot adjak le.
Kurzus tananyagok 🙂
A házifeladatokról egyébként általánosságban azt mondhatom, hogy sok feladatunk volt egy-egy hétre, ráadásul olyan feladatok, amik bár elsőre egyszerűnek tűntek, valójában rengeteg gondolkodni valót adtak. Tehát nem volt könnyű dolgunk. Jó hasznát vettem annak, hogy a korábbi kurzusok tapasztalatával a hátam mögött most eleve úgy készültem, hogy minden héten legalább három délutánomat és egy teljes hétvégi napomat az írásnak tudjam szentelni. 🙂 Ez persze nem mindig jött össze a gyakorlatban, de szerencsére sikerült nem elúsznom. Főleg az igényelt sok időt, hogy végig gondoljam, hogyan lehetne megvalósítani az egyes feladatokat: például bemutatni, hogy a füvet frissen vágták le anélkül, hogy ezt az információt nyíltan beleírnám a szövegbe, vagy pusztán egy üres szoba leírásával megmutatni azt, hogy a benne lakó illetőt épp előléptették. Rengeteget vázlatoltam, sok házit kétszer vagy háromszor is meg kellett írnom, mire elégedett voltam annyira az eredménnyel, hogy leadjam a megoldásomat. Szóval rengeteg időt igényelt a kurzus abban a két hónapban, amíg tartott.
A másik nagyon fontos momentuma a kurzusnak az volt, amikor a felező novella kapcsán beszélgetni kezdtünk a novellákról. Nagyon érdekes szempontok merültek fel, Réka is nagyon hasznos tanácsokkal látott el, és az is jó volt, hogy a többieknek hála több eltérő novellázós-módszert is megismerhettem. Mivel nekem évek óta problémát okoz, hogy épkézláb novellát írjak, ezért különösen sokat segített ez a beszélgetés. Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy időben befejeztem és leadtam mindkét novellámat. 🙂 A kurzus előtt ettől féltem egyébként a legjobban: Elképzelni sem tudtam, hogyan leszek képes két hónap alatt két normális novellát megírni, ráadásul úgy, hogy a többi házifeladat miatt mindkettőre „csak” egy hetem volt, hiába kaptuk meg viszonylag hamar a témákat és az elvárt paramétereket.
Végül összejött a dolog, ráadásul mindkét novellámmal elégedett voltam – ami hatalmas szó! 😀
Összességében elmondhatom, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy úgy döntöttem, elvégzem a leírás kurzust is. 🙂 Igaz, hogy a tananyagként kapott cikkek számomra nem sok újdonságot jelentettek, de bőven kárpótoltak a csoportban felmerült plusz témák, amik sokkal specifikusabb problémákat feszegettek, és amikből úgy érzem, rengeteget tanultam. A házifeladatok átgondolása és megírása sok energiát és időt igényelt, de cserébe a kurzus végére úgy érzem, sikerült elérnem a célomat. Az első két-három hétben miután befejeztem a házi megírását még rengeteget kellett a szerkesztéssel foglalkoznom, és sokszor húztam a szövegeimből önismétlés/túlírás miatt. A kurzus végére sokkal kevesebbszer fordult elő ugyanez, annak pedig különösen örültem, hogy egyik leadott novellám kapcsán sem merült fel sem az érthetetlenség, sem pedig a szokásos túlírás probléma. 🙂
Úgy érzem, hogy egy nagyon sikeres és hasznos kurzust tudhatok magam mögött. 🙂 Ráadásul visszakaptam az önbizalmamat a novellázás terén. Elvégre bőven bebizonyítottam saját magamnak, hogy igenis meg tudok írni egyetlen hét (sőt, egyetlen nap) alatt egy épkézláb novellát, ha nekihasalok a feladatnak. 🙂
Zárásként íme az egyik házifeladatom, amit a kurzus után feltettem a facebook oldalamra. Itt épp az volt a feladatunk, hogy figyeljünk meg alaposan egy szobanövényt vagy háziállatot és keressünk rajta valami újat, valami érdekeset, majd pedig írjunk erről egy kb. fél oldalas leírást. Íme az én megoldásom: A Munka Őre. 🙂
