Ismét kopog az év eleje és ezzel együtt bennem is mocorog a késztetés, hogy írni kellene valamit a blogra. 2022-ben nem voltam túl aktív írás téren, ahogy azt tavaly is előre vetítettem: rengeteg magánéleti izgalom elé néztem, élen az esküvőmmel. 🙂 Előre sejtettem, hogy nem ez az év lesz a legtermékenyebb időszakom, mégis meglepetésként ért, amikor végre lett egy kis időm május környékén, leültem a gép mellé és… Bambultam. Ki a fejemből, életemben először teljesen lefagytam a fehér, tök üres dokumentum láttán.
Az gondoltam, hogy biztosan csak fáradt vagyok, az esküvő leköti a kreatív energiáimat és miközben hat másik dologgal is zsonglőrködöm, az agyamnak nincs ereje még az írásra is. Félre tettem az alkotást, más felé fordultam, olyan dolgokkal próbáltam foglalkozni, amik kevesebb vagy legalábbis más fajta befektetést igényelnek. Rendbe rántottam az egészségemet, végre előre vettem régóta halogatott intéznivalókat, elkezdtem németül tanulni és megcsináltam a jogsimat. Közben pedig egyre frusztráltabban próbáltam pár hetente géphez ülni, hátha most… És nem. Hiába járt folyton ezer meg egy (főleg esküvős témájú 😛 ) novella-csíra a fejemben, hiába grasszáltak jobbra-balra karakterek és random párbeszédek a gondolataim közt. Amikor leültem, hogy írjak, minden alkalommal csak bambultam a képernyőre.
Aztán megjött a nyár, az esküvő életem legszebb élménye volt. Amikor mindenen lenyugodott körülöttem és lett időm rendesen, önmagammal kettesben leülni végre a rádöbbenés is utol ért: Azért nem megy az írás, mert én magam változtam meg. Nem 2022-ben történt, és valójában ennél sokkal-sokkal bonyolultabb az egész sztori, de itt és most maradjunk annyiban: bár még mindig érdekelnek a témák, amik régen, még mindig vannak kérdéskörök, amiket nagyon szeretek körbejárni, felfedezni, de mivel én változtam, óhatatlanul változott az is, ahogyan írnék.
Bár rohadtul hiányzott az alkotás, sok idő volt, amíg ezt a felismerést feldolgoztam és helyre tettem magamban.
Valójában csak novemberben történt meg a forduló pont. Sethemba már kérdezgette egy ideje, hogy idén is belekezdek-e vele a NaNoWriMoba és bár nem voltam biztos benne, hogy akarom-e a dolgot, végül mégis annak szenteltem az októbert, hogy felkészüljek. Elvégre mit veszíthetek? Maximum nem érem el a célszámot, de legalább dumálunk esténként, írunk, jól érezzük magunkat. Úgyhogy, amikor eljött a november elseje letettem a hátsómat és… írtam. Meglepő élmény volt.
Persze megint össze-vissza alkottam, mindennap úgy ültem le, hogy mindegy melyik történet folytatom, mindegy, hogy lesz-e belőle majd novella, regény vagy bármi koherens dolog, csak írjak. Az elején szenvedtem. Kutyául. Nehezen találtam a szavakat, alig bírtam kitalálni, hogy mihez nyúljak, többet töröltem vissza, mint amennyit megtartottam a nap végén az aznap írt szövegből. Aztán hirtelen elindult a vezérhangya, a flow-élmény, amit annyira hiányoltam, amit gőzöm se volt, hogyan csaljak vissza az írós időmbe. Onnantól nem volt gond, hamarosan világossá vált, hogy idén is simán meglesz az 50.000 szavas cél. 2022.11.27-én délután végeztem is, ami egy hónappal korábban még elképzelhetetlen teljesítménynek tűnt. Onnantól kezdve már igazán csak az élmény kedvéért írtam, meg azért, mert jó volt minden este úgy odaülni a géphez, hogy tudtam, Sethemba is ott lesz a képernyő másik felén és dumálás közben haladunk majd. 🙂 Felszabadító volt az egész, minden pillanatát élveztem a hónapnak és tizedannyira se merültem ki közben, mint tavaly. Borzasztóan hálás vagyok Sethembának, amiért idén is rábeszélt, hogy belevágjak ebbe. 😀
Idén nem írtam semmit megjelenésre, megint nincs befejezett regényem és még csak meg se próbáltam pályázni. Még mindig nagyon sok dolog áll felhalmozva körülöttem, amivel kezdenem kell majd valamit, és még mindig nem tudom, hol is kellene megfognom a régi, megírásra váró történeteimet, egyáltalán mi az, amit még mindig szeretnék elmesélni és mi az, amit elengednék.
Ami nagy tanulsága volt a NaNonak, hogy hiányzik az élmény, amikor megoszthatom a történeteimet másokkal, amikor örömet okozhatok velük. Az évem fénypontja volt, amikor megtudtam, hogy a Merengő fanfiction oldalon négy évente megrendezett Aranypenna díj nevezési szakaszában valaki két, évekkel ezelőtt írt történetemet is jelölte a „Harry Potter fanfiction” kategóriában. Fogalmam sincs, kinek köszönhetem a jelöléseket, de bárki volt az, ezúton is hálásan köszönöm Neki, hatalmas érzelmi lendületet adott, amikor megtudtam a dolgot. ^.^
Meglátjuk, hogy mit hoz majd a jövő év. 🙂 Most épp fel vagyok pörögve a NaNo miatt, de érzem, hogy ez a lendület törékeny, olyan, mint egy utat kereső csermely. Nem látom, merre fog nőni, hol és milyen formában találja majd meg az útját. Könnyen lehet, hogy idén sem leszek itt, ezen a felületen túlságosan aktív, mert visszatérek inkább egy időre a fanfiction vagy az FRPG világba, ahol sokkal interaktívabb és az online tér miatt kényelmesen kipárnázott a közösségi lét, az írás öröme. A névtelenség mindig is kényelmes és otthonos játéktér volt számomra, hogy kísérletezzek és kitaláljam, merre tovább, amikor elakadtam. Úgyhogy lehet erre veszem az irányt. 🙂 De az is ugyanilyen esélyes, hogy nem.
Januárban tervezünk Sethembával egy két hónapos „mini-NaNo” kihívást magunkban, ahol szeretnék fixen egy történeten dolgozni. Utána márciusban egész biztos, hogy a nászút miatt megint nem fogok szinte semmit se írni. Az év többi részét meg egyáltalán nem látom. Majd kialakul. 🙂 Egyelőre búcsút intek 2022-nek, ami nehéz, fárasztó és hullámzó év volt, és várom a 2023-at. 😀 Remélem, sok örömet, izgalmat, alkotást és élményt hoz majd magával. 😉
