Mivel tegnap került fel egy friss játék az Aranymosásra, ezért úgy döntöttem, a héten ezt írom meg egy régebbi száz szavas helyett. Íme! 😊
Feladat: Képzelj magad elé egy szép, nyári tájat (rád bízzuk, hogy ez vízpart, erdő, hegyek, azaz milyen is számodra, de legyen nyári és szép), és írd le úgy, hogy nyomasztónak tűnjön. Vigyázz, ne attól legyen nyomasztó, ami történik az adott helyen (egyáltalán nem kellenek ide szereplők vagy cselekvések), hanem a leírás adja át a hangulatot!
~*~
Nagyapám parcelláján elegyengették a talajt. Eltűntek a barna hullámok és a szélben táncoló, kacér búzavetés. A régi szántásokat belesimították az új határba, a sok évnyi lelkiismeretes munka ismerős ráncai nyomtalanul tűntek el, akárcsak a telek határt jelző göcsörtös fák. A nagyapámnál is idősebb, ezerkarú óriások helyére szabályos távolságban karókat vertek, amelyek mellett kötözőzsinórral egyenesre húzott derekú, csenevész csemetefák sorfala állt. A precízen visszavágott ágakat hiába simogatta a játékos szél, egyik sem mozdult, hogy vele táncoljon. Még az égen sodródva alakot váltó felhőpamacsok is idegennek tűntek.
A múltra üde zöld szemfedelet borított az idő, amin lila foltokban sarjadt ki a vadárvácska.
~*~
Azért is választottam ezt a feladatot, mert bár nagyon szeretem a leírásokat és a hangulatteremtést, sajnos gyakran teljesen más jön át a szövegeimből az olvasók számára, mint amit én át szerettem volna adni. Szóval rám fér a gyakorlás. A fenti megoldásban is tudom, hogy például a melankólia is ott rejtőzik, mint domináns érzelem, de higgyétek el, az első verzióhoz képest ez már sokkal… egyértelműbb. Legalábbis remélem. 😅😆
